2016. május 24., kedd

Jó időre várva

Lassan haladunk május vége felé, de továbbra sem jut eszembe, hogy mindjárt itt a nyár. Jó, persze néhány nap már igazán kellemes - néha már túl kellemes - meleg is volt már, de a tegnap esti-éjszakai vihar után megint 13 fok volt délelőtt, továbbra is fúj a szél és nem kívánkozom hosszú időre a kertbe.

Pedig az idei évre elhatározott nagy munkánk nagyon függ az időtől: szeretnénk átfesteni a ház homlokzatát. És ha már festés, akkor kicsit díszítgetjük is az ablakok környékét - a Pisti talált az interneten nagyon szép, utólag is felragasztható stukkókat.
Amint az idő engedte, az északi, időjárásnak leginkább kitett falat a Pisti elkezdte festeni. Sokáig gondolkoztunk rajta, hogy milyen színű legyen a homlokzat, de nem találtunk olyat, amit teljes szívünkből szerettünk volna, így maradtunk a tört fehérnél - amilyen eredetileg is volt.


Azért a képeken jól látszik a különbség :)


A kert hátsó részét idén feláldoztuk a festésnek, addig nem ültettünk bele semmit, amíg mindennel el nem készültünk. 
És ha már ennyire benne volt a Pisti, a kis ablakok környékét is kicsinosította egy kicsit.


Aztán megkezdődött a stukkók ragasztása. Amikor az emeleti résznél tartott, még odanézni is szédültem :)


Az alacsonyabb részek nem voltak olyan veszélyesek, de azért elég fárasztó volt - sok mérés, igazítás, rengeteg létrázás, még akkor is, ha segítettem, adogattam az eszközöket.


Az utolsó díszek is felkerültek, jöhet a további festés!




Persze sok finomságot sütöttem az elmúlt időben. Az egyik kedvenc lett a Veronkától kapott recept alapján sütött omlós sós-sajtos süti.




Kevés hozzávalóból végtelenül egyszerűen elkészíthető és ízlés szerint variálható.
Hozzávalók: 32 dkg liszt, 25 dkg vaj/margarin, 6 ek víz, 1 ek ecet, só és kb 15 dkg reszelt sajt.

A lisztet a vajjal elmorzsoltam, hozzáadtam a vizet, ecetet, sót (először kicsit sós lett a Pisti szerint, így másodszorra kevesebbet tettem, de szerintem elsőre is finom volt), valamint a sajt felét. Összegyúrtam, lisztezett deszkán kinyújtottam, tojással megkentem a tetejét és megszórtam a maradék sajttal és köménnyel. (Illetve következő alkalommal mákkal és szezámmaggal.) Derelyevágóval hosszúkás vékony csíkokra vágtam és előmelegített sütőben 200 fokon szép pirosra sütöttem - kb 20-25 perc.



Az elmúlt néhány napban már kétszer megsütöttem, isteni finom lett, de annak ellenére, hogy remekül eltartható mindig pillanatok alatt elfogyott.
Tanulság: nem szabad egy adagból készíteni :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése