2017. június 8., csütörtök

Cseresznyéskert - 1. felvonás

A mi cseresznyéskertünk csak két felvonásos, mivel két fánk van. De szerencsére, mivel idén elképesztően bőséges a termés, így hosszú felvonások! 😏



Az elsőként érő cseresznye szerencsés esetben egészen feketére érik és elképesztően finom, édes. Tökéletes lekvárt (dzsemet) lehet főzni belőle.


A legtöbb üveg lekvárt dzsemfix felhasználásával tettem el: a megadott mennyiséghez képest a cukorból egy picit kevesebbet használtam, mert így is elég édes a cseresznye és egy kevés fahéjat is főztem bele - éppen csak annyit, hogy ne érződjön ki, csak megbolondítsa.


Nagyon szeretem a sütőben sűlt lekvárokat is: eredetileg szilvával tanultam, de azóta már több gyümölccsel is kipróbáltam és mindegyiket nagyon szeretjük. 
Kicsit hosszadalmas, mivel kb 4 órát kell sütni, viszont szépen elsüldögél magában.


A tepsimben 3 kg megtisztított, összeaprított (botmixerrel szoktam kicsit átdolgozni, nem baj, ha kicsit darabos marad) gyümölcs fér el. Ehhez teszek a gyümölcs érettségétől függően cukrot: kilónként maximum 20 deka elég szokott lenni, valamint az egészhez 10 %-os ecetből 3 evőkanállal. Kicsit összekeverem a tepsiben és 200 fokra felmelegített sütőbe teszem. 
Amikor felforrt, visszaveszem a hőfokot 140 fokra és így sütöm összesen kb 4 órát.
Az első órában érdemes néhányszor óvatosan megkeverni, a későbbiekben bőven elég egyszer óránként. 
Ha elkészült (jó sűrűre összesűlt) üvegekbe szedem és száraz dunsztban hagyom kihűlni. 


Nem túl kiadós, viszont igazi "békebeli" ízemlék! Most két tepsivel sütöttem egyszerre, összesen 5 kiló kimagozott cseresznyéből ennyi lett.


Régebben meggyel készítettem szódavizes befőttet: gondoltam, most cseresznyével is kipróbálom. 
Nagyon egyszerű és az eredmény néhány hónap múlva tökéletesen olyan, mintha rumos meggy - jelen esetben cseresznye - lenne. A gyümölcsök összezsugorodnak és alkoholos ízük lesz, akárcsak a levének.


A megtisztított üvegekbe belerakom a gyümölcsöt. Alulról kicsit megütögetem, hogy jó sok férjen bele. Minden üvegbe 2 púpos evőkanál cukrot szórok és egy késhegynyi Na-benzoátot. (Mivel eredetileg így tanultam, mindig teszek bele egy pici tartósítót, bár lehet, hogy anélkül is működne - végülis az a cél, hogy felforrjon! 😁 ) Teleengedem szódavízzel, azonnal lezárom a tetejét és máris mehet a polcra vagy a polc alá - valami sötét helyre 😊 Néhány hónap múlva már használható süteménybe, esetleg kimagozva és csokiba mártva vagy csak nassolgatni!
 

A sok befőzés mellett degeszre ettük magunkat cseresznyével és persze cseresznyés pitével!


A tésztája a kedvenc almás mákos piténél használt, picike változtatással: a zsíradék most vegyesen 5 dkg vaj, 4 dkg kókuszolaj és 3 dkg zsír. Hogy emiatt vagy másért lett egy kicsit lágyabb, mint máskor szokott, azt nem tudom, de finom vékony és szinte szétomlik a szánkban.


A töltelékhez kimagoztam jó sok, kb 1,5 - 2 kg cseresznyét. A tészta felét belesimítottam a tepsi aljába, megszórtam bőven finom házi zsemlemorzsával, rápakoltam a csak éppen hogy kinyomott gyümölcsöt, mivel édes volt, így csak 4 evőkanál kristálycukrot szórtam rá, fűszereztem jócskán fahéjjal (mi így szeretjük) és a tetejére még egy kevés zsemlemorzsa került. A tészta másik felével betakartam, villával megszúrkáltam a tetejét és máris mehetett az előmelegített sütőbe. Most nem kentem be semmivel - gondoltam, majd megporcukrozom -, de aztán így maradt 😃


A mélyhűtőbe is került jó néhány adag pitének való - egészen pontosan 9 zacskó 😄

Most véget ért az első felvonás. Szusszanásnyi szünet, aztán jöhet a folytatás: mindjárt kezdhetjük szedni a második cseresznyefa termését!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése